A város, ahogy még nem láttad
Válogatott helytörténeti és építészeti séták Balatonalmádiban, amelyek során a múlt izgalmas történeteit és az építészet rejtett részleteit mutatjuk meg Nektek. Balatonalmádi mellett Balatonfűzfőn és Budapesten is elviszünk egy-egy sétára.

Almádi modern
Balatonalmádi nemcsak egy nyaralóhely, hanem élő építészeti időréteg: egymást követő korszakok, váltakozó stílusok és merész városi kísérletek terepe. A séta során a modernizmus korai látnokaitól a szocializmus karakteres építészetéig jutunk, miközben feltárul, hogyan alakították át a 20. század hullámai a Balaton-partot.

Biciklivel a vasút mentén
A túra során biciklivel járjuk végig az egykori Alsóörs–Veszprém sínpálya almádi szakaszának nyomvonalát, közben megismerheted a vasút múltját, legendáit és azokat a rejtett helyeket, amelyek ma már csak csendes nyomokat őriznek. Élmény, történet és mozgás egyben!

Györgyi Dénes Budapesten
Györgyi Dénes azon kevés építészek egyike, aki Magyarország több települését is formálta. Munkáiban egyszerre jelenik meg a múlt és a jövő, a dísz és a funkcionalitás, a hagyomány és az újítás. A túra a Balatonalmádi Györgyi Dénes nyomában séta párja, ami remekül bemutatja az építész páratlan munkásságát.
Az Almádi Kősztoriról
Juci 2021-ben költözött Balatonalmádiba a családjával, és rögtön beleszeretett a város régi épületeibe. Mindenképpen szeretett volna részese lenni ezeknek a régi történeteknek, ezért indította el az Almádi Kősztori sétákat. Az első év fantasztikus volt, és mivel egyre többen érdeklődtek más séták iránt is, így az Almádi Kősztori séta kínálata és a sétavezetők köre is bővül: Ági a balatonfűzfői gyártelepre viszi az érdeklődőket, Kata pedig alkalmanként a budapesti sétákat vezeti majd. Mindannyian építészet és helytörténet rajongók vagyunk, akik szívesen mutatják be egy város arcát más szemmel. Minden séta és túra a múlt történeteit tárja fel, miközben építészet, kultúra és sztorik kelnek életre a résztvevők előtt.
rólunk mondták
Kapcsolat
Kérdésed van a sétákkal kapcsolatban? Nagyobb csoporttal jönnétek? Csapatépítőt tartotok a környéken és jól esne egy kis kultúra? Írj üzenetet és kérdezz:
A gomb megnyomásával automatikusan elfogadod az Adatkezelési tájékoztató-ban foglaltakat.
